(22.rész) Végső ütközet

-          Na gyerünk. Meg kell néznünk közelebbről, meg még ki is kell pakolnunk.

Ezzel elindultunk Andy után. A színpad maga olyan nagy volt, hogy sokáig tartott elsétálni a végéig is.

-          ez hosszú volt, elfáradtam. –Sóhajtott fel Jinxx.

-          Ennyitől még ne fáradj el. –nevettünk rajta.

-          Pakoljuk ki a ruhákat meg a sminkeket.

-          Meg a hangszereket nem?

-          De, végül is azt is bevihetjük az öltözőbe. Még jobb is, ha nem akkor kell pakolni.

Elindultunk vissza a kocsihoz. CC megragadott néhány dobot, amennyit elbírt egyszerre. Ash hozta a három basszusgitárját, Jinxx és Jake a is hozták sajátjaikat, Andy pedig felkapta a fülesét.

-          Te csak azt hozod?

-          Egyeseknek milyen könnyű..

-          Nem, segítek..

Ezzel megfogta a többi dobot. Linda a ruhákat vitte egy kupacban összefogva, én a sminkkel teli ládát, és a maradék apró dolgokat. Mint CC dobverői, és Ash fülese. Lassan beértünk az öltözőbe, és lepakoltunk sorba mindent. Mindenkinek egy saját kupaca volt.

-          Srácok. Még sok idő van kezdésig. Egy fél nap. Mit csinálunk addig?

-          Szerintem még egyszer vegyük át a menetrendet, utána körülnézhetünk itt is egy kicsit.

-          Oké.

Ezzel bementünk a buszba, leültünk az asztalhoz, és végignéztük a listát, amin szerepelt minden szám sorban, az effektekkel.

-          Szerintem menni fog. –Mondta Ash a lista végére érve.

-          Szerintem is. Muszáj lesz sikerülnie.

-          Úgy van.

-          Na akkor indulunk?

-          Induljunk, de merre?

-          Nos, a koncert után még mennyit maradunk a városban?

-          Három napot.

-          Akkor arra az időre nem éri meg hotelbe menni ugye?

-          Szerintem nem. Mikor ingyen is meg tudunk szállni.

-          Igaz… de attól mehetünk szállodák fürdőjébe.. mint a balatonon.

-          Persze.. és még számtalan jó helyre.. most szerintem nézzünk be a városba. Hisz elég nagy.

A busz elindult. Jártuk az utakat. Egyszer csak leparkoltunk egy kisebb sétáló utcában. Kiszálltunk, és az utca végén megpillantottunk egy hatalmas, gyönyörű kör alakú építményt. Ez egy afféle óriás kerék volt. A neve, London eye.

- De gyönyörű..

- Az.. felülünk?

- Természetes!

- Indulás.

Elindultunk a kerék felé. Sokáig tartott odaérni, mert az utca hosszú volt, az építmény pedig hatalmas, így távolról is láttuk. Odaértünk. Ott álltunk az építmény előtt, és néztük, ahogy lassan forog. Beszálltunk. Ez egy fülke volt, ami teljesen zárt persze. Bár Linda kicsit félt, de azért jól érezte magát. Én Ash mellett ültem, Linda és Andy mellettünk, Jake, Jinxx és CC pedig szemben.

-          Na itt vagyunk.

-          Szép, de lassan halad.

-          Nem baj, tovább csodálhatjuk a tájat.

-          És mikorra érünk le?

-          A koncertig biztos nem tart el. –szólt közbe Ash, és mindenki nevetett.

-          Hát reméljük Ash.

A kerék lassan haladt. Még a negyedénél se tartottunk.

- Nézzétek! –kiáltott fel CC.

- Mit?

- Milyen szép..

- Elmehetünk oda is.

Egy hídról beszéltünk, ami épp nyitódott fel a folyó felett. Ekkorra már elhaladtuk a kerék negyedét. Közeledtünk a feléhez.

-          Mindjárt felérünk teljesen.. –mondta Jake.

-          Jó magas.. –nézett le Jinxx. Linda közbe hátrább lépett Andy-hez.

-          Ne félj, biztonságos. mindjárt leérünk. – nyomott egy puszit a homlokára, és folytattuk a nézelődést. Már elhagytuk a legmagasabb pontot, lassan már majdnem leértünk.

-          Szóval.. akkor azt még nem beszéltük át, hogy hol lesztek. –kezdte Ash ismét.

-          Hát a közönség soraiban.

-          Nem lehetne máshol?

-          Hol?

-          Nem tudom.. erkély itt nincs, az öltöző nem jó.. nem tudom. De ez nekem nem tetszik.

-          Figyelj. Nem lesz semmi baj. Megígérem.

-          Én neked hiszek, csak ezt te se tudod megakadályozni ha ott lesz.

-          De nem lesz baj. Nagy a tömeg, nem talál ha ott is lesz.

-          Na jó..-egyezett bele féltve. Magában még mindig őrlődött, hogy mi lenne a legjobb.

Leértünk. Lassan egymás után kisétáltunk egyenként a dobozból.

-          Szóval akkor a hídhoz megyünk, vagy még megnézünk mást is?

-          Igazából szerintem már a színpadhoz kéne menni. Majd holnap nézelődjünk.

-          Mert ma már nem érünk rá? Még csak dél van.

-          De még enni is kéne valahol, azzal meg elmegy az idő és öltözhetünk is. Meg CC és Jinxx festéke elég sokáig tart.

-          Mondjuk ez igaz.

-          Akkor induljunk. És hol eszünk?

-          Nézzünk be egy étterembe.

Elindultunk a sétáló utcába, és persze azonnal találtunk helyet, ahol megebédelhettünk. Tele volt vele a város.  Leültünk egy tíz személyes asztalhoz, és nekiálltunk enni.

-          Srácok én kész vagyok teljesen. Le kéne dőlnöm.

-          Jó ötlet. Legalább kipihenjük magunkat.

-          Én elmegyek a mosdóba. –mondta Jake.

-          Én is. –folytatta Jinxx.

Apránként mindenki felállt. Majd visszamentünk az asztalhoz, hisz még ki kellett fizetni a számlát. Az én székemen egy papír volt. Nem szóltam hangosan, csak megnéztem. Kihajtottam, és egy mondat volt rajta. „Találkozunk a koncerten, felejthetetlen finálé lesz.” Kicsit megijedtem. Abban a pillanatban sápadtan ültem le, megfagyott bennem a vér. Nem akartam, hogy a srácok a koncertet lemondják, hisz ezzel nagyon sokat keresnek. A veszteség is hatalmas lenne. És annyi rajongót becsapni sem szép. Így nem szóltam, mikor Ash megkérdezte, jól vagyok-e. Csak azt feleltem, hogy igen, minden rendben. De ez nem volt így. Felálltunk az étel kifizetése után, és elindultunk a busszal az aréna felé. Beletelt egy kis időbe míg visszaértünk, mert ugyan egy városba van, de maga a város hatalmas. Odaértünk, és első utunk az öltözők fele vezetett. Már délután négy óra tájt lehetett, sokáig ültünk az étteremben. A srácok elvoltak a szalvétákkal, és minden mással, mikkel bármit lehet csinálni. Ők mindenhez kitalálnak valami agyament dolgot. Ash-re négyszer szóltak rá, mert az itallal köpdöste a növényeket. Mi persze csak nevettünk rajta. Az öltözőbe leültünk a sminkasztalokhoz, de még sminkelni nem kezdtünk.  Csak elkezdtünk beszélgetni. Én nagyon ideges voltam. Valakinek muszáj volt elmondani. Lindát kihívtam mosdóba.

-          Mutatok valamit.

-          Mit?

-          Ezt a srácoknak nem szabad tudni a koncertig.

-          Ne idegesíts. Mondd már mi van!

-          Az étterembe mikor visszaértünk a székekhez, ez volt az én székemen. –megmutattam a cetlit. Linda elolvasta, és nagyot nézett.

-          Ez… ez ő volt?

-          Ki más lehetett volna?

-          Igaz, egyértelmű. De erről tudniuk kell. Miért nem engeded?

-          Mert akkor lefújják a koncertet.

-          És az fontosabb?

-          Egy lánnyal csak elbírok. Mit tehetne?

-          Nem tudom, de eddig bizonyított.

-          Az más volt. Itt a tömegbe nem tud bezárni sehová.

-          Jó, te tudod. Csak akkor ne menjünk külön a tömegbe legalább.

-          Oké, ez jó ötlet.

-          De ha belegondolok külön megyünk a tömegbe mert nekem az elején fellépésem van zongorával. Azzal nyitjuk a koncertet.

-          Erre nem gondoltam. Na mindegy akkor mikor vége akkor lejössz hozzám. Kis idő az, szerintem addig nem történhet semmi.

-          Remélem.

Ezzel visszamentünk az öltözőbe.

-          Már azt hittük lehúztátok magatok.

-          Áh, nem. –nevettünk.

-          Mi baj? –kérdezte Ash, miközben odaültem a lábára.

-          Semmi baj nincs.

-          Biztos?

-          Persze. Mondom.

-          Rendbe…

Ezzel magához ölelt, de az aggodalma megmaradt, mert látta rajtam a feszültséget. Tudja milyen, ha más arcot vágok. Ismeri minden arcformám. Ez nem tetszett neki. De rám hagyta, tudván, ha eddig nem mondtam el, ezután se fogom.

-          Srácok, mindjárt öt óra.

-          Szerintetek mennyi idő alatt készülünk el?

-          Két óra biztos kell, és nyolckor kezdünk. Szóval jó ha már készülődünk.

-          Akkor kezdjünk neki.

Először öltöztünk. Kivéve Jinxx, és CC. Ők a testfestéküket kezdték el. Elöl még ment nekik, majd mikor már befejezték, segítettünk nekik. Nehezen elkészültünk a mázolással. Most már mi is öltöztünk. Egy óra eltelt. A ruhák már rajtunk voltak, de még az arcfesték hiányzott. Most ez nem volt olyan erős mint szokott. Ash a haját se akarta annyira igazgatni, így felvett egy afféle rendőrsapkát. Andy egy fehér szakadt ujjatlant, mi Lindával pedig szokásos szegecses bőr ruhákat. Elkészültünk.

-          Mindenki kész? –érdeklődött Andy körbenézve.

-          Igen. –mondtuk kórusba.

-          Akkor hangoljunk.

Mindenki a kezébe vette a saját hangszerét, és állítgatta, hogy az jól szóljon majd. CC már kipakolta persze a dobokat a színpadra, és erősítgette az állványt, nehogy koncert közbe eldőljön. A tömeg már egyre nőtt. Jöttek a rajongók, és tolakodtak be az első sorba. CC már integetett, de gyorsan visszajött, hogy még ne lássák olyan sokan.

-          Srácok, rengetegen vannak már.

-          Már vannak?

-          Hát már csak egy óra kezdésig.

-          Végül is igen, de azért biztos nem sokan még.

-          Nehogy azt hidd.

Andy kinézett, és nem hitte el amit lát.

-          Srácok, tele a fél aréna.

-          Ne már.

Mindenki odarohant, persze óvatosan lestünk ki, mert még nem akartunk mutatkozni.

-          Az igen. –Ash vigyorgott.

-          Te minek örülsz?

-          Sokan látnak majd.

-          Nem is te lennél. –vágta rá Andy.

Visszamentünk, és már csak igazítgattuk a hajunkat, közbe átvettük a menetrendet többször. Nagyrészt rögtönözni szoktunk, tehát a mozdulatok nincsenek nagyon betervezve, de a trükköket pontosan meg kellett jegyezni.

-          Idő van. –szólt be a menedzser.

-          Már is?

-          Igen. Tíz perc kezdésig. Hajrá!

Intettünk neki mikor kiment, majd kezdtünk melegíteni. A srácoknak mozgékonynak kellett lenniük, mert ugrálni fognak végig. Eltelt az idő. Andy bólintott, majd kiszaladt a színpadra. Üdvözölte a rajongókat, majd beharangozta az első számot ez a Coffin volt. Linda már a színpad alatt volt, mert onnan fog kiemelkedni a zongora. Andy bemutatta őt, már mindenki tudta kiről is van szó, hisz minden állomáson bemutattak minket a Rebel love song-al. A srácok is kiszaladtak, CC beült a dobokhoz, a többiek gitárral a kezükbe integettek a közönségnek. A színpad elsötétült hirtelen. A padló megnyílt középen, és egy türkizen világító zongora emelkedett a magasba, Lindával együtt. Mikor már magasabban volt mint a padló, elkezdte játszani a darabot. Majd mikor a végéhez ért, Ash belekezdett gitárral, és így elindult a koncert. A zongora lassan visszahúzódott a színpad alá, Linda pedig kijött oldalt a közönségbe hozzám.

-          Na eddig minden rendbe?

-          Igen, eddig nem próbált meg elrabolni senki.

-          Ezzel ne is viccelődj. Milyen voltam amúgy?

-          Nagyon jó voltál. Szerintem jó lesz az egész koncert. Ahogy elképzeltem. Ez a zongora jelenet is szép volt.

-          Még a nagy durranások hátra vannak.

-          Az biztos.. –sóhajtottam.

Az ötödik szám következett már. Ez a God bless you volt. A refrénnél beindult a tűzijáték. Mindenki csodálva figyelte ezt. Mi csak mosolyogva néztük. Mikor vége lett, hatalmas taps zárta a produkciót. A tömeg őrjöngött. Eközben minket néhány rajongó felfedezett, és életünkben először dedikálnunk kellett. Úgy tíz rajongónak írtuk alá.

-          Ez szokatlan volt. –mondta Linda.

-          Ja! Nekem is. De hozzá kell szoknunk apránként.

Ash csak mosolygott le a színpadról ezt látva. Végig figyelt, mert nagyon félt, hogy megjelenik a lány. Eddig nem volt semmi baj. Ezek után is ezt reméltük. Megint lement néhány szám. A következő a Fallen Angels volt. Andy megpróbálta feltűnés nélkül beakasztani magának a zsinórokat. Sikerült is. Majd mikor odaértek a gitárszólóhoz, Andy elemelkedett a színpadról, és a levegőben himbálózott. Kilendült sokszor a közönség fölé is. Ezt persze mindenki tátott szájjal nézte, ugrándozva és sikítozva. Andy a levegőben is énekelt, ami persze nem volt könnyű. A srácok végig figyelték, hogy nincsen-e baj. De szerencsésen földet ért. Vége lett a számnak. Belekezdtek egy újba, ez a Legacy volt. Mindenki boldogan hallgatta, a srácok is élvezték a játékot. Ash is belemerült. Aztán egyszer csak rám nézett, mint általában. De most nem nézett vissza a gitárra, tekintete rajtam maradt, és egyre ijedtebb arcot vágott. Látszott, hogy meghűlt benne a vér, és alig van magánál.

Szíve gyorsan vert, és arca sápadt. Az arcpirosító hirtelen nagyon eltérő lett fehér bőrétől. Én is éreztem, hogy valami baj van. Hátra néztem, és láttam a tömegbe egy pillanatra a lányt. Ott állt mögöttem mikor hirtelen megfordultam. Bentebb léptem a színpadhoz, majd mikor visszanéztem, már nem volt ott. Nagyon féltem. És ijesztő, ahogy eltűnt hirtelen. Ash-re néztem, aki még mindig ott állt, szinte alig állva a lábán. De a játékot nem hagyta abba, hisz annak mennie kellett. A koncert nem állhat le. Most már nem engem nézett, hanem a tömeget, hátha megint látja, de nem látta szerencsére. Nem lehet tudni, hogy ez mennyire szerencse, és mennyire nem az. Így elvesztettük szem elől. Bárhol, és bármikor meglephet. Közben szóltam Lindának is.

-          Itt van.

-          Hol? – kérdezte ijedten.

-          Már eltűnt. Ash azért vág ilyen képet. Ő is látta. Arról vettem észre, hogy így néz. És hátrafordultam.

-          És hova tűnt?

-          Nem tudom. Arrébb jöttem ijedtemben, lenéztem, hogy hova lépek, és eltűnt.

-          Hogy hogy eltűnt?

-          Nem tudom!

-          Jól van, nyugi! Nem lesz semmi baj.

-          De ha itt van, látott, és eltűnt, akkor tervez valamit.

Linda erre nem mondott semmit, mert tudta, hogy igazam van. De nem akart még jobban megijeszteni.

-          Figyelj! Szerintem amíg együtt vagyunk, addig nem fog ártani. Feltűnő lenne.

-          Ez lehet, hogy igaz.

-          Akkor próbáljunk meg együtt maradni.

-          Oké.

Eltelt az óta egy tíz perc. Két szám ment le ez idő alatt. Mikor a zene megállt, láttam a színpad tetején valami mozgást.

-          Hé.. nézd!

-          Mit?

-          Ott a színpad tetején. Valami megmozdult.

-          Nem látok semmit.

-          Ott Andy kötele felett nézd!

-          Ahonnan lógatták?

-          Igen.

-          Várjunk… ott nem lehet semmi..

-          De volt!

-     Mi a franc történik?

Ebben a pillanatban tisztán láttuk őt. Ott volt a kötélnél. Hirtelen meghúzta azt, amitől Andy megint elemelkedett. A közönség tapsolt, hisz azt hitték, ez szándékosan az előadás része. Jó magasra felment, majd az egyik kötelet elvágta fentről.. Így Andy már csak kapaszkodva lógott fent. Mindenki megijedt. Linda felkiáltott, és gyorsan felrohant a színpadra. Andy zuhant, ő pedig alá ugrott. Én pedig Linda után kiáltottam, hogy ne menjen oda. Akkor jöttem rá mindenre. Andy szerencsésen érkezett le, senkinek sem lett baja. Nem is arra ment ki a játék. Hirtelen mikor ezt Ash is látta, rám nézett ijedtében. Még nem történt semmi. Én is rá néztem. Majd hátra nézett az ajtóba, ahol rögzítve voltak a reflektorok. Meglátta őt, ahogy épp elvág egy erős vastag kötelet. Ash végigkísérte, hova vezet az. Majd a végére érve, meglátta, hogy az egyik óriás reflektorhoz, ami felettem van. Hirtelen megint hasonlóan ijedt arcot vágott. Eldobta a gitárt, és elkezdett rohanni felém, le a színpadról. Magas volt nagyon így nem volt ideje lejönni a lépcsőn se.