-
Srácok! Azt hiszem ideje visszaindulni. –Szólt Magor.
-
Igazat szól! Egyre hidegebb az idő. –helyeselte Jinxx.
-
Nem is tűnt fel eddig, de most hogy mondod, fázom. –mondta
Ash.
Ezzel elindultunk visszafele az
úton. Egyre jobban fújt a szél, szinte hallatszott sikítása a sok fa közt. A
lombok a földig nyúltak le, a fekete felhők pedig kilátszódtak közöttük. A
Mátra felett már csapkodott a villám, és láthatóan zuhogott az eső. Ahol mi
voltunk, ott még csak erős szél volt, és ijesztő fellegek. Emellett még csak
egy kilómétert tettünk meg visszafelé a táborba, és 20-at sétáltunk oda.
-
Srácok ez így nem lesz jó!
-
Észrevettük CC!
-
Most mi legyen?
-
Ameddig tudunk, addig igyekezzünk vissza. De hívni kéne
segítséget.
-
És mégis honnan? –Vágott közbe Magor.
-
Nem tudom, de ennek nem lesz jó vége. A hangomat alig
hallom a viharban.
-
A rendőrség nem jó ötlet! A tábort perelhetik.
-
Nem is gondoltam rájuk.
-
Akkor?
-
Tulajdonképpen bárkit felhívhatok, csak nem jut eszembe
senki. Helikopter nem jó ötlet. Esetleg a lakókocsinkat iderendeljem?
-
Sokkal tovább tart amíg ideér pestről, mire mi
visszaérünk gyalog!
-
Igaz.. És fel sem tudna ide jönni.
-
Az meg a másik. Na jó akkor meg húzzunk bele.
-
Mindenki jól van?
A gyerekek bólogattak, és
láthatóan megerőltették magukat a sétában a szembeszél közepette.
-
Gyorsabban gyorsabban!
-
Nem megy. Nem hagyhatjuk itt őket.
-
Honnan a francból jött ez a vihar?
-
Nem tudom.. Jó időt mondtak. Pont ezért jöttünk ma.
-
Jó is volt, de most ez nem tudom mi.
-
Nézzétek! Mindjárt leérünk a hegyről!
-
Akkor 10 kilométer mínusz.
-
A kocsi hol áll?
-
Itt a fagyizónál, de az csak 5 személyes, mi pedig
20-an vagyunk.
-
Akkor a terv a következő! Megtömjük a kocsit, a többiek
pedig beülnek valahova. Hisz ez egy falu.
-
Remek. Akkor siessünk a kocsihoz.
Ez az autó egy zöld kisbusz volt,
amit csodajárgánynak becéztünk. Elöl tágas volt, így sokan elfértek. A 3
személyes ülesen egy sorban 5-en ültek, az üres téren ahol semmmi nem volt ott
leguggoltak még öten.
-
Nincs több hely?
-
Még talán betuszkolhatunk valaki előre mondjuk két
ember. De nem akarom hogy megállítsanak.
-
ebben az időben nincs az a rendőr aki kint marad. És
amúgy is fedezzük. Egy nap költünk annyit.
-
Így oké. Beszállás!
-
Akkor van egy csomagtartó is ugye?
-
Igen, van. Elég tágas. Oda üljön be még 5 ember. Anny
elfér nem?
-
Szerintem el. Eddig mennyi marad ki?
-
17 azt hiszem. Akkor már csak ti maradtatok és a három lány.
-
Akkor mi itt várunk.
-
Jó! Sietünk.
A furgon elindult haza a
viharban. Mi jól eláztunk, amíg matekoztunk. Beültünk egy kávézóba, ahol egy
forró fehércsokit megittam. Meg még Andy is. A többiek kávéztak.
-
Hát srácok.. Remélem mindenki hazaér épségben. Ebben a
viharban még a kocsi is felborulhat.
-
Azt nem hinném azért.
-
De ennyi emberrel megpakolva?
-
Inkább deffektet ne kapjanak.
-
Na az meg a másik. Nem kéne.
-
Akkor mi itt ragadunk.
-
Legalább is ennek a végéig.
-
Igen, engem is nyomasztott. Még most is.
Telt az idő. Linda el is aludt
Andyn fekve, mi Ash-el az ablakon bámultunk kifelé, és néztük a szakadó esőt.
Ash kért nekem egy plédet. Valahogy jó érzés volt, ahogy ölelt betakarva egy
forrócsokival. CC-ék pedig a pultnál ültek a többiekkel. Iszogattak, hogy jobb
kedvük legyen. De ez mind lehangoló volt, így nem sikerült.
-
Nézzétek! –kiáltott Jinxx.
-
Mit hol?
-
Az ablakot.
A furgon visszaért üresen, mi
pedig kiszaladtunk. Magor várt minket.
-
Helló srácok!
-
Magor! Mindewn oké?
-
Persze. Sikerült. A gyerekek már teáznak.
-
Akkor jó. Menjünk mi is gyorsan.
Több se kellett be is szálltunk.
Ezúttal mi kerültünk hátra Ash-el, a két lány, és Kata. A többiek elöl ültek.
Nem akartunk nyomorogni.
-
Végre elindultunk. - Sóhajtott fel Ash.
-
Igen.. Annyira untam már magam..
-
Láttam. De szerintem mindenki.
-
Mindegy, jó lesz megint otthon.
Ebben a pillanatban valami nagyon
világított. Fehér fény jött be az ablakon. Azon a két ablakon, amiken épp hogy
kiláttunk. A villámok csapkodtak, én rosszul lettem. Minden elfehéredett, a
fejem pedig zúgott. Egy lámpa volt a következő emlékem. Lassan kinyitottam a
szememet. Gondolkodni kezdtem.. Még mindig minden fehér, de most már látok. Egy
szobában vagyok. Kata, és Linda áll felettem. Mi lehet a többiekkel? Ash?
-
Kriszti! Emberek! Felébredt!
-
Sziasztok.. Mi történt? Srácok?
-
Srácok?
-
Ne majomkodjatok már nem értek semmit. Előbb még a
furgonban voltunk, aztán minden elfehéredett. Belénk csapott a villám?
-
Milyen villám hol? Kriszti, félre beszélsz! Még
pihenned kell. Egy hete vagy bent, és még nem tértél magadhoz ez idő alatt.
-
Egy hete? Akkor a többiek hova tűntek?
-
Nincsenek többiek! Pihenj le nyugodj meg.
-
De.. de! –itt a pulzusom elkezdett emelkedni. Kiabálni
kezdtem. -Ash! Ash, hol vagy! Hozzátok ide! Nem igaz. Mi történt veletek?
-
Velünk semmi. De az orvos azt mondta, hogy semmit nem
mondhatunk, amíg ő nincs itt.
-
Hol az orvos? Beszélni akarok vele.
-
Szóltunk neki. Úton van ide. Addig pihenj.
Ezzel felkapcsoltak a lélegeztető
gépre. A légzésem szapora volt, alig kaptam levegőt. Szédülte, az idegességtől,
és ki tudja mitől.. Semmit sem tudtam.
-
Itt vagyok! Mi történt? –nyitott be az orvos az ajtón.
-
Na végre! Felébredt.
-
Ez nagyon jó. Pedig reménytelennek tűnt.
-
Reménytelen? –kaptam le magamról a maszkot lihegve. –Mi
történik?
-
Mindent elmondunk, de szép lassan.
-
Oké.
-
Mi az utolsó emléked?
-
Hogy ülünk a kocsiban a srácokkal.
-
Akkor jól sejtettem. Sajnos ez nehéz lesz. Az állapotod
alatt elindult egy hosszú folyamat, amit csak te éreztél olyan hosszúnak.
-
Miféle folyamat?
-
Hallucináció.
-
És ez mit jelent? Semmit sem hallucináltam. Nem
emlékszem ilyenre.
-
Mert élőnek hitted. Nem emlékezhetsz.
-
Mire?
-
Kriszti.. Amit eddig hittél, az nincs. Az utcán
találtak rád a barátaid, elmondásuk szerint egyedül feküdtél a sötétben.
Pontosan egy hete.
-
Várjunk csak.. –elgondolkodtam, és szívroham környékezett
meg hirtelen. –Ash! Ash-t akarom.
-
Kriszti. Nincs. Ő nem létezik. Egy hét telt el, amit te
éveknek hittél.
-
De a banda. –a fejemet fogtam.
-
Ők egy amerikai rockbanda, akiket behallucináltál
magadnak.
-
Nem. Nem!
-
De igen.. Nyugodj meg. De a tábor..
-
Milyen tábor? –kérdezte Kata.
-
A furgonban ültünk.
-
Magor?
-
Igen! Ugye emlékszel. Ez valós!
-
Nem Kriszti. Az egy nagol tábor volt úgy két hónapja.
-
Nem. Ez nem lehet.
Itt valami elpattant. Egy ütődést
éreztem. Nincs Ash, nincsenek barátok. Nincs élet. Senki nem létezik, akit
szerettem. A világom összeomlott.
***Eközben amerikában***
Ash sóhajtott egy nagyot, és
belekortyolt a Jack Dannielsbe.
-
Srácok! Nem hiányzik valami az életetekből?
-
Nem hinném.. –szólaltak meg mind.
-
Áh hülyülök. Menjünk bulizni..
Mindenki felpattant, és elmentek
egy bárba. Az ajtó becsapódott, az pedig huzatot csinált a lakásban. Egy
újságot kapott fel a szél.
„Magyarországon elmegyógyintézbe
zártak egy 17 éves lányt, aki egy világot képzelt el magának. Szabadulása meghatározatlan.
Állapota instabil”