Találtunk
még egy kis pörköltet elcsomagolva, és azt ettük meg ebédre.
-
Most miután
ettünk, mi lesz a teendő?
-
Szerintem döntsük
el, hogy hol töltjük a következő napokat, mert ez meghatározhatja, hogy
kipakoljunk-e vagy sem.
-
Oké, szerintem
maradhatunk is.
-
Maradhatunk, de
gondolkozzunk esetleg más ötleten is.
-
Várjatok, nekem
van ötletem. –szólalt meg Linda.
-
Na, mondd drágám.
–felelt Andy, és beleharapott egy csirkecombba.
-
Itt a szomszédban
van egy ház, ami a miénk. Mármint az enyém. Nincs ott senki. Talán
átköltözhetnénk oda egy darabig.
-
Ez jól hangzik.
És teljesen üres?
-
Teljesen. Nem
lakik ott senki.
-
Akkor akár meg is
nézhetjük, ha ettünk.
-
Oké.
Megebédeltünk,
és mikor felálltunk az asztaltól, rögtön kiindultunk az utcára.
-
Tehát merre?
–kérdezte Andy mikor épp becsuktam a kaput.
-
Itt balra.
Majdnem a következő ház. –felelt Linda.
-
Olyan közel van?
–kérdezte Andy.
-
Igen,
szerencsére.
Elindultunk.
Ash nem bírta ki, hogy ne öleljen magához ezen a kis úton is. Hamar megérkeztünk,
hisz egy házzal arrébb volt csak. Linda gyorsan kinyitotta a kaput, majd
bementünk. Ez az udvar tele volt tyúkokkal, hisz egy úgy nevezett kisebb
gazdaság volt. Beljebb mentünk, egészen be a házba.
-
Ez elég nagynak
tűnik. –Szólalt fel Andy.
-
Igen, szerintem
is megfelel. Főleg, hogy most már nem kell fűtés. Mert elég hideg szokott itt
lenni.
-
Az sem lenne baj.
Összebújnánk.
-
Na, majd azt
télen megoldjuk ráér ezen gondolkodni.
-
Igaz. Na akkor,
most meg kéne nézni, hogy alkalmas-e hogy itt maradjunk. Hisz elég sokan
vagyunk, kéne pár ágy.
-
Ott bent van
kettő. –jelentette ki Linda, balra mutatva egy ajtó felé. Benéztünk. Ez egy
kisebb szoba volt két ággyal, ahogy Linda mondta.
-
Ez jó, de nem
lesz elég.
-
Még itt bent is
van egy kanapé. –mutatott az ellenkező irányba, ahol egy zongora is állt. Andy
bement, mi pedig utána.
-
Nahát! Zongora.
-
Igen, zongorázok.
–felelt Linda.
-
Ezt nem is
mondtad.
-
Kiment a
fejemből.
-
Nem baj az, majd
eljátszadozunk ketten.
-
Te is tudsz?
-
Naná. –Linda
elmosolyodott.
-
Én meg hegedülök.
–vágott közbe Jinxx nevetve, hogy valamit ő is szóljon.
-
Na, ne mondd
Jinxx tényleg?
-
Igen.
–vigyorgott.
-
Na. Menjünk még
tovább nem lesz elég ennyi ágy.
-
Itt bent van még
egy. –szólt Linda egy másik ajtóra mutatva, ami egy szinte üres szobába
vezetett, minek közepén egy ágy volt.
-
Egyel több.
Számoljunk csak. Akkor van az a két ágyas szoba, ott páronként el lehetünk egy
ágyra.
-
Igen, én is erre
gondoltam.
-
Van a zongora
szoba, ott plusz egy.
-
Az lehet az
enyém. –szólalt meg CC.
-
Oké, és van még
ez itt, Jinxx vagy Jake?
-
Nekem jó. Szólalt
meg Jinxx.
-
Oké. De Jake még
mindig nem kapott helyet.
-
Pedig több nincs
sajnos.
-
Talán valami
matracot szerezhetnénk. Kriszti?
-
Szerintem, van.
Igen, eszembe jutott. Van egy elég vastag szivacs az ágyon. Azt áthozhatnánk.
-
Na, akkor
induljunk. Ki jön segíteni?
-
Hát én megyek a
kulccsal, Ash?
-
Oké, megyek.
-
Mindjárt jövünk
srácok.
Ezzel
kiindultunk az utcára, és át hozzám. Nehezen sikerült kirángatni a szivacsot az
ágyról, és még nehezebb kijuttatni az utcára, de lassacskán sikerült.
Elcipeltük a házig. Andy ment elöl, Ash pedig hátul. Én mögöttük Ash-el.
Bevitték a házba, és letették az egy ágyas szobába, hisz az úgyis olyan üres
volt.
-
Na, ezzel
megoldva. –jelentette ki Andy. Hozzuk át a cuccokat is, és rendezkedjünk be.
-
Már is? Most
jöttünk vissza.. –sóhajtott fel Ash fáradtan.
-
Jó, akkor
takarítsunk előtte.
Mindenki
bement a saját szobájába, és elkezdett rendet rakni, a maga meglátása szerint.
Mi Ash-el a sarokban lévő ágyat poroltuk, majd a szőnyeget is.
-
Srácok ágynemű is
kéne.
-
Az is lesz
otthon. Majd hozunk.
-
Oké.
Folytattuk,
majd mikor készen lettünk, elindultunk a cuccokért. Mikor kiléptünk a házból, a
nap már ment lefelé.
-
Ilyen késő lenne?
–szólalt fel Ash.
-
Nem tudom.
–nézett az órára Andy. –igen, késő van. Siessünk, hogy még világosba
átpakoljunk.
-
Srácok. Nem lenne
egyszerűbb az ágyneműt és a bőröndöket a kocsiba pakolni, és azzal odaállni a
kapu elé?
-
De. ez jó ötlet.
Így nem kell egyenként.
Így
is tettük. Mikor a kocsi már a kapu előtt állt, kipakoltunk lassan belőle.
Bevittük a bőröndöket, és a takarókat is. Mindenki lepakolt a saját helyére.
Jake-nek volt a legkönnyebb, ő odagurította a matrac mellé. Jinxx bepakolt a
szekrénybe, CC a kanapé mellé állította, mi pedig az ágyak mellé. Szűkösen, de
elfértünk. Majd mikor mindenki megvolt, vacsorához készülődtünk. A konyhában
ettünk. Még maradt egy kevés abból a maradékból, amit ebédre ettünk.
-
Srácok holnap
boltba kell mennünk. Semmi kaja nincs.
-
Oké, nem baj,
elmegyünk.
Befejeztük
a vacsorát, és mindenki ment a kijelölt saját helyére. Csak CC aludt egyedül,
de neki megfelelt. Hisz a közelébe voltunk.
-
Jó lesz itt?
–suttogta nekem Ash, mikor már feküdtünk egymás mellett.
-
Igen, teljesen
megfelel. –válaszoltam.
-
Akkor jó.
–elmosolyodtam.
-
Mit mosolyogsz?
-
Csak, hogy régen
nem is gondoltam volna, hogy mi itt leszünk. Rengeteg időt töltöttünk itt
Lindával. Nyári partik, minden.
-
Értem. Szép
emlékek lehetnek.
-
Igen, de most itt
az ideje újakat gyártani közösen.
-
Így van.
-
Ti is
beszélgettek esténként? –kérdezte Andy vigyorogva.
-
Igen. –nevettünk.
-
Csak mert most
először nem külön szobában vagyunk, és mi is szoktunk. De nem baj, legalább halljuk
egymás gondolatait.
-
Nem is baj az.
Erre
mosolyogva befordultunk. Andy azért még odasuttogta Lindának, néhány
gondolatát.
-
Szép napok
lesznek, meglátod.
-
El is hiszem.
Lesz olyan jó, mint a Balatonon.
-
Megpróbáljuk. De
csak jó lehet. –Linda elmosolyodott, majd Andy egy puszit nyomott az arcára.
-
Jó éjt. Linda
Biersack. –Ez utóbbit már suttogta, és Linda már nem hallotta, mert aludt. Csak
úgy, mint mi.
Egy
újabb fejezet kezdődött életünkben, új helyszínen. Talán ez még jobb lesz, mint
eddig volt, talán lesznek ugyan olyan bonyodalmak, vagy esetleg még nagyobbak.
De egy biztos. Együtt éljük meg.
Telt
az éjszaka, lassacskán feljött a nap, és egy kakas kukorékolására ébredtünk, mi
az ablakunk alól jött. Ash felnézett, és értetlenül nézelődött tovább.
-
Mi ez? Farmon
vagyunk?
-
Nem..
-
Hát?
-
Gondolkozz egy
kicsit.
-
Reggel van még
ahhoz. – lassan körül nézett, és beugrott neki minden a tegnapi napból.
-
Ja, tudom.
–kiáltott fel hirtelen.
-
Jó neked Ash..
–morogta Andy fáradtan.
-
Igen, nem is
tudod mennyire.
-
Fantasztikus.
Mennyi az idő? – Ránézett az órára, és váratlanul tapasztalta, hogy már reggel
nyolc óra múlt.
-
Srácok, fel kéne
kelni.
-
Miért? –kérdezte
Ash még mindig fáradtan, és szorosabban átölelt.
-
Mert megint
elmegy a délelőtt.
-
Na, jó.
Felkeltünk
sorban. Először Andy, vele együtt Linda, Majd én és Ash. A többiek még mindig
aludtak. Kimentünk a konyhába, és csináltunk kávét abból a maradékból, amit még
a Balatonról hoztunk haza.
-
Megyek, szólok a
többieknek.
-
Miért?
-
Mert megyünk a
boltba. Nincs itthon semmi.
-
Ja, igaz. Oké,
szólj.
Ezzel
Andy bement CC-hez, aki még mindig békésen feküdt az ágyon.
-
CC.. ébredj!
–szólt neki Andy miközben megbökdöste a vállát.
-
Mi az? –nézett
fel a vakító fényre CC.
-
Reggel van.
Megyünk bevásárolni.
-
Jó, csak
felébredek.
-
Kint van kávé.
Azzal könnyebb lesz.
Ezzel
CC kiindult a konyhába hozzánk. Andy addig bement Jinxx-ékhez is.
-
Szia CC. –tört ki
Ash nagy vigyorral.
-
Sziasztok.
–nyögte ki.
-
Látom álmos vagy
még.
-
Egy kicsit.
-
Igyál. Attól
felébredsz. Nekem is segített.
-
Oké, mindjárt.
–leült nehezen, és magához húzat a bögrét.
Közben
Jinxx és Jake is kijött Andyvel. Ők is szintén álmosan kóboroltak át szobáról
szobára a konyháig. Lassan mindenki helyre rázódott, és felöltözött.
-
Indulhatunk?
–kérdezte Andy az ajtónál állva már a kulccsal a kezében.
-
Igen, csak még
egy perc. –szólt Ash a fürdőből.
-
Most ez komoly?
–kérdezte Andy.
-
Ezek szerint.
–felelte Linda nevetve.
Ash
kijött végre, és kész volt jönni velünk.
-
Kész lettél?
-
Igen..
–mosolygott.
-
Nagyon szép
lettél drágám. –mondtam neki, mert tudtam, hogy jól esik neki.
-
Köszönöm,..
mosolygott majd átölelt.
Elindultunk
ki az ajtón. Beszálltunk a furgonba, és megvártuk Lindát és Andyt, mert még a
kaput csukták. Mi már bent ültünk a hátsó ülésen, ahol szoktunk. És
szokásunkhoz hívően, most is egymáson feküdtünk, hátha megint kisebesedik a
szánk. Andyék beszálltak a kocsiba.
-
Na, megint
elvagytok látom.
-
Igen.
-
El kell, hogy
keserítselek titeket, rövid lesz az út.
-
Nem baj az.
Minden másodpercet ki kell használni.
-
Ti tudjátok.
–nevetett Andy.
-
És igazuk is
lehet. –szólt közbe Linda.
-
Nocsak. Te akarsz
valamit.
-
Lehetséges.
-
Na gyere..
És
hasonlóan egymásra borultak, csakúgy, mint mi. Ezúttal Jinxx vezetett, Jake
pihenésre vágyott. Sok volt neki a négy óra. Az út tényleg rövid volt, hisz a
következő utcában lévő Pennybe mentünk. Ott leparkoltunk, és már indultunk is
befelé. Ash hozta a bevásárlókocsit, amibe ezúttal én pattantam bele. Ő pedig
tolt. A bent lévőkön végigfuthatott valami, hisz a Black Veil Brides
megérkezett a boltba. Ez egy külön fogalomnak számított. Bementünk az édességek
közé, hisz az volt elöl. A fél polcot lepakoltuk. Majd innen következtek a
szükséges dolgok. Minden rajtam landolt. Szerencse, hogy a tojást nem dobták
rám. De odafigyeltem, nehogy összetörjem. A vásárlók figyeltek minket. Volt aki
azért, mert érdekesek voltunk számukra, hisz különleges nem hétköznapi
viselkedést mutattunk be. Volt aki azért, mert ismert minket, és sztárként nézett
ránk. Volt akinek csak szemet szúrt a viselkedés, de ez minket nem zavart.
Lassacskán a végére értünk. Tele volt a kocsi, már nekem is ki kellett szállnom
idő közben, hisz nem fért el semmi. A mi árunkkal lett tele a pult. Nagyon
lassan jutottunk ki, de kijutottunk. A kocsi hátuljába pakoltuk a cuccokat, és
visszavittük a kocsit. Ezúttal Linda ült bele, és Andy tolta.
-
Na szállj ki..
-
Oké, de nem
tudok. –nevette el magát Linda közben.
-
Gyere.. –erre
Andy kiemelte őt a kocsiból.
Visszaindultunk
a házba. Lassú volt a bepakolás is, mert egyenként hordtuk szinte. De kész
lettünk vele hamarosan.
-
És most?
–érdeklődött CC miután már mindent sikeresen bepakoltunk.
-
Most pedig ki
kell találnunk valamit a következő pár napra.
-
De mi legyen az?
-
Nem tudom, ezt
kéne megbeszélni.
-
Itt kéne maradni,
mert tetszik az ittlét, és még nemrég jöttünk, de valamit ki kéne találni.
-
Kerti sütés? Jó
idő van.
-
A végén Ash
felrobbantja azt is.. –nevetett CC.
-
Nagyon vicces.
–parodizált Ash.
-
Legyen akkor. Van
kint egy grillező.. menjünk ki.
Elindultunk
kifelé. Kivezettük a hangszórókat, és egy nagy bulit csaptunk. Szalonnasütés
volt, nagyon jól szórakoztunk. Andy kezdte még felépíteni a tűz helyét, mi
pedig körül ültünk. Besötétedett. Mi még mindig bográcsoltunk, és szalonnát
sütöttünk.
-
Ash?
-
Tessék? –kérdezte
félénk hangon.
-
Mi történt?
-
Találtam egy petárdát
az úton, és beletettem a zacskóba.
-
Ez eddig jó, de
most minden tiszta hamu. –jelentette ki higgadtan.
-
Megoldom.
-
Csak azt ne.. Nem
kell, hogy tovább robbanjon. –itt már nevettünk. –Neked átkod a konyha meg a
hasonló kajás helyek.
-
Úgy látszik.
-
Na menjünk be.
Majd reggel lerendezzük.
Ezzel
eloltottuk a tüzet, és bementünk a gitárokkal, és a kajával együtt. Lassan
feküdtünk le, de ezúttal egyenként. Mi voltunk az elsők.
-
Szép volt…
-nevettem miközben már öleltük egymást.
-
Ne kezdd
–nevetett.
-
Én nem kezdem.
-
Nem való nekem a
konyha szerintem.
-
Az biztos.
-
Na mindegy..
legalább nem történt nagy kár.
-
Szerencse.
-
Az.. na aludjunk
kicsit kifáradtam, bár alig csináltunk valamit ma.
-
Nem baj az, én is
kifáradtam. Jó éjt.
-
Jó éjt. – egymást
átölelve elaludtunk.
Telt
az idő, Andy és Linda is bejöttek végül. Ez alatt a srácok is feküdtek már.
-
Bújj be. –mondta
Andy miközben fogta a takarót, majd ráterítette Lindára. Bebújt ő is mellé, és
együtt néztek ki az ablakon. Látták a sok fényes csillagot.
-
Szép.
–állapította meg Linda.
-
Igen. –nézett rá
Andy. –Na aludjunk.
-
Jó éjszakát.
-
Neked is. –majd
egymással szembe fordulva, kézen fogva aludtak el.
Odakint
a csillagok alatt még mindig kint hevert a széthullott tábortűz, és a körülötte
lévő hamu. A petárda valahol a fűben hevert, már ártalmatlanul. A csillagok
szép lassan eltűntek, majd a nap kerekedett a tárgyak felé. Szépen
bevilágította a szobát, a ránk eső napsugár. Andyék az ablaknál feküdtek, így
hamar észrevették a reggel közeledtét. Linda szemébe sütött a nap, így
befordult Andy felé, eközben ő felébredt.
-
Szia.
-
Szia.
-
Szép idő van.
-
Igen… szép
vakító.
-
Ne nézz oda.
–nevetett Andy.
-
Nem is.
-
Nem akarsz még
kelni?
-
Már úgyse tudnék
visszaaludni. –sóhajtott fel Linda, majd mindketten kiültek az ágy szélére.
Bámultak
minket, ahogy békésen alszunk befelé fordulva. Ash egy percre sem engedett el
egész éjszaka. Ezt látván Linda, nekidőlt Andynek, ő pedig magához szorította.
-
Na gyere. –szólt
végül Andy. –kimentek a konyhába, és ettek egy-egy tál müzlit.
Mi
is felébredtünk idő közben, de még nem volt erőnk felkelni.
-
Jó reggelt.
-
Neked is.
–mosolyogtunk egymásra.
-
Jól aludtál?
-
Mint a bunda.
-
Ami rám volt
terítve. –jegyeztem meg nevetve.
-
Igen, valahogy
úgy. De ne mondd, hogy nem volt jó.
-
Azt nem mondtam.
-
Na ugye. –Ezzel
rám hasalt. Mélyen belenézett a szemembe. A homlokunk összeért.
Ez
alatt CC, Jinxx, és Jake is felkelt. Mindhárman kimentek a konyhába Andyékhez,
akik épp befejezték a reggelit.
-
Sziasztok.
-
Sziasztok.
–köszöntek egymásnak.
-
Hát ti ilyen
korán? –kérdezte Andy.
-
Úgy látszik. Ma
különleges nap van.
-
Így van, hisz ez
ritka alkalom.
-
Ash-ék?
-
Nem tudom.
Megnézem.. –válaszolt Andy.
Ezzel
elindult a szoba felé, és megállt az ajtóban. Nem szólt semmit, visszaindult a
srácokhoz.
-
Na fent vannak?
–érdeklődött Linda.
-
Igen..
-
És mit csinálnak?
-
Fekszenek.
-
És akkor? Nem
beszéltetek?
-
Nem.. nem épp rám
figyeltek. –nevetett Andy.
-
Hát?
-
Még jó hogy nem
láttak meg. –vigyorgott pirulva.
-
Jaaaa! –kiáltott fel
Jinxx hangosan. –értem. Mindenkinek egyértelmű lett a helyzet.
Andy
és Linda bementek abba a szobába, ahol CC aludt. Leültek ketten a zongora elé.
-
Na, mutasd mit
tudsz. –mondta Andy.
-
Hát jó, de még
nem vagyok profi.
-
Nem baj. Csak
csináld.
Ezzel
Linda belekezdett egy igen bonyolult darabba, Andy pedig mosolyogva hallgatta a
játékát, és nézte, ahogy cikáznak az ujjai a billentyűkön. Linda sikeresen befejezte
a darabot hibátlanul. Ekkorra már mi is ott álltunk az ajtóba, és néztük. Mikor
abbahagyta éljeneztünk, és tapsoltunk.
-
Ez nagyon szép
volt. Ügyes vagy. Nem is gondoltam volna. –jegyezte meg Andy, miközben büszkén
nézett Lindára.
-
Köszi. –pirult el
Linda.
-
Most én is
játszhatok?
-
Persze.
Andy
belefogott egy még nehezebb darabba. Linda meglepődött arccal figyelte végig az
előadást. A többiek már megszokták, viszont nekem is új volt még, ezért én is
tátott szájjal néztem végig.
-
csukd össze.
–szólt Ash nevetve.
-
Mindjárt..
–válaszoltam vissza.
-
Akkor majd én
becsukom. –odahajolt, majd egy laza csókkal összecsukta.
-
Na majd máskor is
nyitva hagyom.
-
Megegyeztünk.
Közben
Andy befejezte a darabot. Linda nagyon tapsolt utána, és szorosan átölelte.
-
Na. Ennyire
tetszett?
-
Igen! –szorította
tovább.
-
Na hagyjuk őket.
–szólalt fel CC és visszaindultunk reggelizni.
Linda
közben elengedte Andyt, és együtt elkezdtek játszani. Ültek, egymás mellett,
köntösben a zongora előtt. Odakint mi már javában ettünk. De persze nem
akárhogy. Egymás szájába dobáltuk a müzli golyókat, és tejet ittunk rá. Így
sokkal élvezetesebb minden. Mi nem szeretünk hétköznapi ember módjára élni. A
darabkák már szanaszét hevertek a földön, és mindenhol, de ez még nem volt nagy
felfordulás. Az akkor kezdődött, amikor előkerült a tejszínhab.
Három Flakont
vettünk ki, és egymás szájába nyomtuk. Mi Ash-el osztoztunk, a srácok pedig
magukat szórakoztatták. A hab is szét csöpögött. Végül már nagyobb felfordulás
lett bent, mint amit a petárda okozott az udvaron. Andyék kijöttek hozzánk, és
ledöbbenve néztek minket, ahogy csupa habosan ott állunk, a habtócsában.
-
Ez mi? Kérdezte
Andy.
-
Reggelizünk.
–Felelt Jinxx.
-
Azt látom.
-
Csatlakoztok?
-
Nem köszi. Mi már
ettünk. –nevetett.
Lassan
mi is befejeztük. El kellett mennünk mosakodni, mert még a hajunk is tiszta hab
volt. Ragadtunk. Ash-el tisztogattuk egymást, de az nem volt elég. Egy gyors
hajmosást hajtottunk végre, de ennél persze jóval tovább tartott szárítani és
vasalni. Ezt megint elintéztük egymásnak odabent az ágyon. Már felöltöztünk
mielőtt ebbe belekezdtünk, így készen álltunk indulni. Csak még azt nem tudtuk,
hogy hova.
-
Szóval hova
megyünk? –érdeklődött Jinxx.
-
Mi lenne ha
kocsikáznánk egyet?
-
Nekem megfelel.
–szólalt fel Ash. És rám mosolygott. Ebből én már tudtam a szándékát.
-
Értem.. –szólt
közbe Andy. –szerintem menjünk a Mátra felé. Arra még úgyse jártunk.
-
Jó ötlet. Nem
kell mindig a megszokott utat járni. –mondta Jake.
-
Akkor induljunk
is.
Kimentünk
a házból, és beültünk a kocsiba.
-
Majd az udvarról
el kell pakolni ha hazaértünk. –mondta Andy miközben csukta maga után a kocsi
ajtaját.
-
Ráér az.
–sóhajtott fel Ash.
-
Jó, ráér.
–helyeselte végül Andy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése